Pio atya egy szabadkőművest gyóntat

Emmanuel Maillard Nővér - A Szentlélek végül elhozza a békét - Marana Tha Kiadó - Részlet

Kegyelemmel TeljesSzűz Mária
Pio atya

Jézus ezt mondta Fausztina nővérnek: "Írj, beszélj irgalmamról! Mondd el a lelkeknek, hol keressenek vigaszt! Az irgalom törvényszékénél. Ott vannak a legnagyobb csodák, melyek állandóan megismétlődnek. Hogy meglássuk ezt a csodát [...] csupán Helyettesem elé kell járulni, s hittel megvallani nyomorúságotokat. Ekkor megmutatkozik irgalmam egész terjedelmében. Ha a lélek már oszló hulla lenne, s emberi értelemben képtelen az újjáéledésre, s már minden el volna veszve, nem úgy az Istennél! Az irgalmasság csodája teljesen életre kelti a lelket. Ó, szegények, akik nem akarnak élni Isten irgalmasságának csodájával; hiába fogtok majd könyörögni, már késő lesz." (Fausztina nővér naplója, 1448.)1

Pierino Galeone olasz kispap 1947-ben Pio atya imájára gyógyult meg. Lelki gyermekévé lett, és nagyon közel állt hozzá. Pio atya élete sok eseményének szemtanúja volt, 1986-ban pedig tanúskodott a boldoggá avatás egyházmegyei eljárásánál.2

2010-ben, Pio atya pappá szentelésének századik évfordulóján értékes emlékeit könyv formájában is kiadta, melynek címe: Padre Pio, mio Padre [Pio atya, az én Atyám].3 Az információk e kincsesbányájából szeretnék most kiemelni egy tanúságtételt, amely Pio atya egy nagyon megható tulajdonságára világít rá. Ő, aki hősiesen a bűnösökért adta életét, békét szerzett számukra.

Idézem Pierino atya beszámolóját a Del Fante nevű szabadkőművessel való emlékezetes találkozásáról:

"Egy szállodában találkoztunk, amikor még nem is ismertük egymást. A csendet ő törte meg azzal, hogy bemutatkozott, mint >>Alberto Del Fante, ügyvéd, 33.fokozatű volt szabadkőműves Bolognából. Nemrég tértem meg Pio atya segítségével, most pedig könyveket írok róla.<< Nem kérdeztem tőle semmit, ő azonban nagy lelkesedéssel dicsérni kezdte Pio atyát, aki visszaadta hitét és elmondta, mennyire örül új életének, melyet mostantól felebarátai szolgálatára szentelhet.

Del Fante így folytatta: A feleségem rákos volt, haldoklott, és nem volt semmi remény számára. Egy barátnője beszélt neki Pio atyáról, a szerény San Giovanni Rotondo-i kapucinusról, akitől sokan gyógyultan tértek haza. Amikor az ágya mellett ültem, feleségem arra kért, menjek el ehhez az atyához és kérjem tőle, gyógyítsa meg őt. Tudta, hogy szabadkőműves vagyok, s mint ilyen, ádáz ellensége az Egyháznak.

Először keményen, sőt gúnyosan reagáltam. Azt gondoltam: ha a tudomány nem segíthet, mit tehet egy szegény barát? Ám mivel sírt és nagyon szenvedett, úgy döntöttem, örömet szerzek neki és azt mondtam: rendben, elmegyek! Nem mintha hinnék benne, mégis szerencsét akartam próbálni, akár a lottón. Útnak indultam és estére San Giovanni Rotondóban voltam.

Másnap, miután részt vettem a hosszú szentmisén, sorba álltam a gyóntatószék előtt. Amikor sorra kerültem, nem térdeltem le azonnal, hanem az atya elé álltam és megkérdeztem, beszélhetnék-e vele egy percet.

Az atya keményen rám kiabált: >>Fiatalember, ne tartson fel engem! Minek jött ide? Szerencsét akar próbálni, mint a lottón? Ha gyónni akar, térdeljen le! Ha meg nem, hadd gyóntassam meg ezeket a szegényeket, akik erre várnak.<<

Megdöbbenve attól, hogy a saját kifejezésemet hallottam vissza és a fura keménységtől rémülten, szinte gépiesen, különösebb meggyőződés nélkül letérdeltem. Nem készültem gyónásra, meg se tudtam szólalni, arra pedig végképp képtelen voltam, hogy felidézzem bűneimet. Ám alighogy letérdeltem, az atya egész más hangon kezdett szólni hozzám: szelíd és atyai volt. Kérdések formájában egyenként felfedte bűneimet, addigi életem minden bűnét. Milyen sok volt! Minden kérdést lehajtott fejjel hallgattam, és mindegyikre >>igennel<< válaszoltam. Elképedten és zaklatottan ültem ott, mintegy a földbe gyökerezve.

Pio atya végül megkérdezte tőlem, van -e még valami bűnöm. >>Nemmel<< feleltem. Mivel az összes bűnömet felsorolta, biztos voltam benne, hogy pontosan ismeri az életemet és így mást már nem kell elmondanom neki.

>>Nem szégyelled magad?<< - kérdezte tőlem váratlan keménységgel. - >>És az az ifjú hölgy, akit nemrég Amerikába küldtél? Gyermeke született, aki tőled van! Te pedig magára hagytad az anyát és a fiadat is!<<

Ez valóban így volt. Nem feleltem. Könnyekben törtem ki, keserűen sírtam. Teljesen le voltam sújtva. Ahogy a könyöklőre támaszkodva, arcomat a kezembe temetve sírtam, az atya gyöngéden vállamra tette a kezét, fülemhez hajolt és sírva suttogta: >>Gyermekem, a vérem árán megváltottalak!<<

E szavakra úgy éreztem, mintha éles kés hasítana a szívembe. Könnyel áztatott arcomat rá emeltem és ezt mondogattam: >>Atya, bocsásson meg, bocsásson meg!<<

Az atya a nyakam köré fonta a karját, magához húzott és velem együtt sírt. A lelkemet szelíd béke árasztotta el. Ekkor fájdalmam egyszerre hihetetlen örömmé változott. Így szóltam hozzá: >>Atyám, az Öné vagyok. Tegyen velem, amit akar!<<

Ő pedig szemét törölgetve ezt motyogta: >>Segíts, hogy segíteni tudjak másokon!<< Majd hozzátette: >>Add át üdvözletemet a feleségednek.<<
Mire hazaértem, a feleségem már meggyógyult."

Alberto Del Fante nem értette meg azonnal azoknak a megrendítő szavaknak mélységét, amelyeket Pio atya súgott a fülébe: >>Gyermekem, a vérem árán megváltottalak!<<

Természetesen maga Jézus szólt az egyszerű kapucinus szerzetes szájából. Csakis az Isteni Megváltó drága Vére ömlött ki egyszer s mindenkorra a bűnök bocsánatára. Egyedül Jézus az, aki papjai révén a gyónás szentségében a kegyelem végtelen kincseit osztja nekünk.

Az itt említett esetben tulajdoníthatnánk e szavakat Pio atyának is, hiszen ő stigmái révén igen szorosan részt vett az Úr szenvedésében. Valóban ömlött a vére Alberto Del Fante megtéréséért, ahogy 14 millió lelki gyermeke mindegyikéért.


Imádság

Jézusunk, a szamarai asszony példáján láthatjuk, hogy te nem hunysz szemet bűneink felett, mintha azok nem is léteznének. Irgalmad gyengéd fényébe öltözteted azokat és eltöltesz minket "a Szentlélek szerinti szomorúsággal, amely bűnbánatra vezet" (1Kor 7,9). Keserű könnyeink így az öröm és a hála könnyeivé válnak. Arra vágysz, hogy megszabadíts meg nem gyónt bűneink kegyetlen terhétől, mely megfoszt minket mennyei békességedtől. Amit Albertóért tettél, tedd meg értem is, ó Jézus, és tedd meg minden bűnösért!


1

Fausztina nővér naplója: magyar kiadás: Eger, Kisboldogasszony Plébánia, 1998.

2

Pierino Galeone, Mon témoignage sur Padre Pio, Edizioni San Paolo 2005, ISBN 978-88-215-5526-8. Lásd még a Le Triomphe du Coeur folyóirat 2011. szeptember-októberi számát, nr. 56.

3

1918. szeptember 20-án Pio atya egymagában imádkozott a San Giovanni Rotondói Santa MAria delle Grazie kolostorban a feszület előtt. Ekkor kapta meg a stigmákat. "Képzelje el, micsoda fájdalmat kellett kiállnom, amely gyakorlatilag mindennapos. A szívemnél található seb folyamatosan vérzik, főleg csütörtök estétől szombat estig", írja gyóntatójának. Amikor arra kérte Jézust, hogy ha a fájdalmat nem is, legalább a látható stigmákat vegye el tőle, az Úr így felelt neki: "Ötven évig kell viselned őket, aztán eljövök és magammal viszlek." Fájó sebei valóban fél évszázadon keresztül, 1918-tól 1968-ig voltak láthatóak, anélkül, hogy varasodni kezdtek volna. Ehelyett friss, kellemes illatú vér szivárgott belőlük. Élete utolsó hónapjaiban Pio atya észrevette, hogy a vérfolyás lassan csökken. Szeptember 23-ára, amikor meghalt, a testéről eltűntek a sebek.


Emmanuel Maillard Nővér - A Szentlélek végül elhozza a békét - Marana Tha Kiadó (2019) - Részlet (31-34. oldal) - A Marana Tha Kiadó (Katona István Atya) engedélyével