Julia szeretete
Emmánuel Maillard nővér - A rejtőzködő Medjugorjei Gyermek - Marana Tha Kiadó - Részlet
Üzenet, 1997. szeptember 25.
"Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy belássátok, szeretet nélkül nem érthetitek meg, hogy Istennek az első helyen kell lennie az életetekben. Ezért, gyermekeim, arra hívlak benneteket, hogy ne emberi szeretettel, hanem Isten szeretetével szeressetek. Így életetek szebb és önzetlen lesz. Megértitek majd, hogy Isten a legegyszerűbb módon, szeretetből adja magát nektek..."
Marseille-től nem messze, Saint-André kis városa fenségesen emelkedik ki az illatos dombok közül, amelyeknek titkát csak Provence ismeri. A Porta család a természet ritmusához igazodva éldegélt itt.
A tizennégy éves Julia szeretett a város terén ugróiskolázni. Lenyűgöző szépségét hiába is próbálta volna leplezni. Hosszú fekete haja hullámai csak úgy táncoltak fürge ugrásai ritmusára. A tizenhét éves Gaston nem tudta megállni, hogy hosszasan meg ne csodálja. "Milyen gyönyörű! Milyen kecses!" Azonnal járni szeretett volna vele. Bátorságát összeszedve odament a lányhoz, cukorral kínálta és ahogy első tétova szavait eldadogta, csodás szerelmi történet vette kezdetét. Nem sokkal később ígéretet tettek, hogy egymáséi lesznek.
Az első világháború előtti Franciaországban a fiatalok még lassanként szelídítették meg a szívüket, az emberi természet nyugalmas és mély ritmusa szerint. Akkoriban az attól való félelemnek, hogy "egyszeri használat" után eldobnak, még mielőtt a személyiségedet igazán felfedezhették volna, még csak híre sem volt. Julia elrabolta Gaston szívét. De tizennégy és tizenhét évesen az ember még nagyon fiatal. Muszáj volt tehát még egy kis érettségre szert tenniük és érzelmeiket az idő tűzpróbája alá vetniük. A szülők kérésére a fiatalok kivárták, míg Julia elérte a felnőttkort - ami akkor a huszonegyedik életévet jelentette -, mielőtt kimondták volna az igent a törvény és Isten előtt.
Gaston, akiből kitűnő, ügyes kezű asztalos lett, bármit el tudott készíteni; a családi vállalkozást boldogan vitte. Esténként harmonikajátékával derítette fel családja és barátai szívét, akik háza portájánál gyűltek össze. Ebben az egyszerű, egészséges, szeretetteljes közegben két gyermekük látta meg a napvilágot. A fiatal házasok örömmel fogadták el az élet minden dolgát úgy, ahogy kapták. Ki gondolta volna, micsoda könyörtelen felhő gyülemlik kék égboltjuk szélén?
Kitört a háború. A környék összes fiatal férfijának be kellett vonulnia a seregbe. A hadkötelezettek ezres tömegekben hagyták el a Rhone-völgyet és szálltak szembe az ellenséggel a német-francia határon. Gastont is behívták, ő azonban nem ment. Hogyan is hagyhatná itt feleségét és két gyermekét, háza népét, akikhez annyi gyengéd szál fűzi?
A háború azonban nem ismert irgalmat. Egy nap eljöttek Gastonért, hogy erővel vigyék el, bilincsbe verve. Megbüntették, mint dezertőrt. A két gyerek keservesen sírt. A kétségbeesetten tiltakozó Juliába akkorát rúgtak, hogy az asszony sírva a falnak csapódott. Ezt követően, egyetlen szó nélkül, mind elmentek, akárcsak egy erős széllökés. Julia boldogsága, mint egy villámcsapás szertefoszlott.
A vidám családi házra hasogató üresség ereszkedett.
Julia felkelt a két halálra rémült gyerek döbbent tekintete előtt. Zúgott a feje, de leginkább szívét ragadta el a szédülés. Vajon ez most csak egy rémálom és nemsokára felébred Gaston csókjára, közös életük pedig nyugodtan folytatódik tovább: A szalonban, mintha mi sem történt volna, a falióra ütött egyet. Innentől kezdve minden egyes ütése a gyötrelmek óráit jelezte.
Gaston nem tért vissza. Akkor még nem voltak családi segélyek, így Julia kénytelen volt munka után nézni. Gazdag polgároknál talált munkát, akik a legalantasabb feladatokkal bízták meg. A család rosszul bánt vele, megvetette, igyekezett kihasználni, neki pedig hatalmas erőt kellett vennie magán ahhoz, hogy kitartson. Nem volt más választása.
Gaston nem telefonált, nem írt. Azt se tudták, hol lehet, de sejtették, hogy a lotaringiai lövészárkok egyikében vesztegelhet. Julia minden antennáját beizzította, akárcsak valami kém: a frontról érkező legkisebb hír sem kerülte el a figyelmét. A lövészárkok? Ő jaj, a helyzet kilátástalanabb, mint gondolták: a férfiak százával esnek el. A dolgok egy helyben állnak, az ellátás kritikán aluli és sok katona éjjel-nappal ezekben a nyomorúságos zugokban rostokol. Ott északon pedig farkasordító hideg van!
A szomorú hírek késként hasítottak Julia szívébe. És mégis, a drámai helyzet közepette Gastonnal való egységét valóságosabbnak élte meg, mint valaha. Mivel egyáltalán semmit sem tehetett, hogy segítsen rajta, még csak szeretetét sem fejezhette ki felé, hogy bátorítsa, szíve egyszerűségében mégis módot talált arra, hogy a szavakon és a földi korlátokon túlszárnyalva együtt lehessen a férjével. Ó, a szeretet kreativitása!
Egy téli estén, amint a Misztrál-szél a kövezetet verdeste és a szerény faajtókat remegtette, Julia szobája jéghideg kövezetére feküdt. Igen, mostantól itt fog aludni, franciaágya lábánál, míg Gaston vissza nem tér! Ha férje megfagy a lövészárokban a hó alatt, akkor ő is megfagy vele együtt, őérte! Férje egész éjszakákon át vacog? Nincs semmije? Éhezik? Innentől fogva én is azt teszem, gondolta Julia. Vele, érte. Egy test, egy szív!
A két kisgyermek hamarosan felfigyelt Julia éjjeli vezekléseire.
- De mama... - jöttek oda hozzá kérdő tekintettel, rémülten a szokatlan viselkedés láttán.
Julia nem volt a szavak embere. Okos szűkszavúsággal nyugtatta meg gyerekei szívét. A gyerekek pedig, akik túl kicsik voltak ahhoz, hogy ne értsék meg a helyzetet - a gyerekek ugyanis tudtukon kívül misztikusok -, azonnal felfogták, hogy ezt az áldozatot micsoda szeretet itatja át. Gondolkodás nélkül követték anyjuk példáját.
- Azért, hogy olyanok legyünk, mint a papa - erősítették egymást, mielőtt a hideg kőre feküdtek.
A kőpadló oltárrá vált: olyan oltárrá, ahol minden egyes éjjel a szeretet újabb és újabb szentmiséjét mutatták be; olyan oltárrá, amelynek áldozata önmagáról megfeledkezve szállt Isten felé. A szeretet számára ugyanis semmi sem jelent áldozatot.
1918. november 11-én megkötötték a fegyverszünetet: a háborúnak vége! A katonák szerény maradéka hazatért Provence-ba. A béke azonban véres béke volt! Saint-André gyászos kunyhóiból sírás és fájdalom szava hallatszott. Fiak, apák, testvérek estek el a háborúban. "Eltűntek" - magyarázta a hírnök.
Ez év novemberének egyik estéjén Julia zokogva nyitotta ki szobája nagy szekrényét. Kezei remegtek az izgatottságtól. Meg kell találnia a finom lenből szőtt asztalterítőt és azt a szép ágytakarót, amit még anyja hímzett nekik nászajándékba. Gondosan kivasalta őket, mert ez az este más, mint a többi: Gaston visszatért! Egyike volt szakasza kevés túlélőinek és visszajött, már a gyerekekkel játszik a ház előtt!
Julia hosszú szentmiséje meghozta gyümölcsét: szerény mindennapi felajánlását Isten elfogadta és megvédte szeretett férjét. Gaston visszatért!
Emmánuel Maillard nővér - A rejtőzködő Medjugorjei Gyermek - Marana Tha Kiadó (2018) - Részlet (254-256. oldal) - A Marana Tha Kiadó (Katona István Atya) engedélyével