A cibórium kiáltása
Emmánuel Maillard nővér - A rejtőzködő Medjugorjei Gyermek - Marana Tha Kiadó - Részlet
Üzenet, 1985.
"Nem úgy ünneplitek az Eucharisztiát, ahogy kellene. Ha tudnátok, milyen kegyelmeket és ajándékokat kaphattok általa, naponta járnátok szentmisére és előtte legalább egy órán át készülnétek rá."
Gyakran elfelejtjük, hogy az Eucharisztiában Jézus emberibb, mint bármelyikünk. Számunkra szédítő érzékenységgel érez mindent. Teljes szívével vágyakozik szeretetünkre és olyan sebezhető, akár egy újszülött. Amikor áldozáshoz járulunk, tudjuk, mit érzünk mi magunk. De vajon tudjuk -e, hogy Jézus mit érez bennünk?
Egyik éjjel, amikor szentségimádásom kicsit hosszabbra nyúlt közösségünk kápolnájában, a tabernákulum felé indultam, hogy becsukjam és elfújjam a gyertyákat. Franciaországban ugyanis a közösség elkötelezett tagjainak lehetőségük van szentségimádásra úgy, hogy egyszerűen kinyitjuk a tabernákulum ajtaját, anélkül, hogy hozzáérnénk az Oltáriszentséghez. Az ostyát egy pontlámpa világítja meg, míg a többi villany le van kapcsolva, így jobban tudunk Jézusra figyelni.
Mivel egyedül voltam a kápolnában, kellett némi idő, hogy ellássam a sekrestyési teendőket. Eközben Jézussal beszélgettem. Talán nem vagyok a jegyese? És most mit csinálok? Kulccsal a kezemben idejövök és rázárom az ajtót holnap reggelig! A szívemet hirtelen mintha átszúrta volna valami: annyi keresztény vágyik arra, hogy imádhassa őt, akár csak egy óráig, akár még éjszaka is, én pedig egyszerűen rácsukom az ajtót! Ekkor megpillantottam valamit: a gyertya viasza a fapadlóra csöpögött. Fel kéne takarítanom. Nekiláttam, hogy eltüntessek minden viasznyomot, amikor hirtelen kiáltást hallottam. Nem a monstranciából jött, hanem a tabernákulum mélyére csúsztatott, ostyával teli cibóriumból. Nem testi füleimmel hallottam, hanem szívemben visszhangzott; szívünknek ugyanis antennái vannak és nem is akármilyenek!
Jézus mondani akar nekem valamit. Valóságosan ott lakozik az ostyák mindegyikében, mégsem háromszázharminchét Jézus van a cibóriumban. Jézus egy, de megsokszorozza önmagát.1 Az az érzésem volt, mintha az összes ostya beszélne hozzám és elmesélné, mi fog vele történni a következő néhány napban. Úgy tűnt, hogy az ostyák mindegyike tudja, milyen lélekben fog földet érni. Minden egyes ostya egyedülálló szeretet-élményben fog részesülni - a lehetőségek száma pedig szédítően magas. Némelyikük olyan szívbe kerül, ami számára a mennyországot fogja jelenteni; a másik számára az áldozás pillanata olyan lesz, mint a pokolra szállás. A szívemben visszhangzó kiáltás valójában a szorongás hangja.
Több ostya halálosan szenved, mivel tudja, hogy olyan hajlékba fog jutni, amelyet halált hozó bűnök sokasága szennyez. Lábam a földbe gyökerezett. Ezek az ostyák viszolyognak attól, hogy magukhoz vegyék őket.2 Jézus segítségért kiált! Kiáltása néma, akár azé a magzaté, aki erőszakos halála közeledtét érzi és ösztönösen elbújni igyekszik anyja méhében a rátámadó gépezet elöl. Az ártatlan gyermek kiáltása ez, aki úgy akarta, hogy védtelen, a nádszálnál is törékenyebb testét az emberek kezükbe vehessék, minden ezzel járó kockázat és bizonytalanság ellenére.
Úgy éreztem, minden ostya jól ismeri a napot és az órát, amikor belép annak a szívébe, aki magához veszi. Jézus tudata lenyűgöző: mindent tud, mindent lát, mindent előre lát és mégis úgy adja magát a kezünkre, akár egy bárány.
Szerencsére az ostyák nagyobb része már előre örül annak, hogy egyesülhet az áldozójával.3
Azon az estén, amikor becsuktam a tabernákulumot, igyekeztem minél jobban megragadni Jézus üzenetét, amelyet természetesen még nem foghattam föl teljes egészében: ez csak majd a boldog színelátáskor adatik meg. Most csak egyvalami világos számomra: Jézus arra hív, hogy lélekben menjek el és imádjam őt, nem csak a világ összes tabernákulumában,4 hanem mindazok szívében is, akik szentáldozáshoz járulnak, a jók és rosszak szívében egyaránt, hogy ott, ahol újra át kell élnie halála kínjait, része legyen a szeretet szelíd érintésében, a figyelem szerény, vigasztaló jelében.
Lopott ostyák
Yvonne-Aimée anya, a nagy francia misztikus 1951-ben halt meg, negyvenkilenc évesen. A Szentlélek bőségesen osztotta neki ajándékait. Egyik ilyen jellegzetessége volt, hogy Krisztus időnként tudtára adta azt, ha valahol meggyalázták szent Testét. Sokan úgy tartják, hogy a Valóságos Jelenlét nem létezik a szentmisén kívül. Ez hatalmas tévedés. 1923. március 31-én Yvonne-Aimée a következő levelet írta Párizsból Crété atyának:
>>Atyám, most, amint írok önnek, itt van nálam Jézus. Tegnap este Egyetlenem azt mondta, keressek meg egy bizonyos személyt, aki szombat óta méltatlan módon őriz egy ostyát, amelyet a Szent Oltárnál vett magához. A boldogtalan, ahogy a padjához ért, kivette a szájából Krisztus Testét, a zsebkendőjébe csúsztatta és hazavitte, hogy visszaéljen vele. Arra kértem Jézust, hogy bízza rám ezt a szegény teremtést és megkértem Monsieur utcai (Párizs) barátnőimet is, hogy imádkozzanak érte.
Azon az estén, Édes Jézusom útmutatása szerint elmentem az illetőhöz, aki egyébként nagyon jómódú valaki. Ő maga nyitott ajtót nekem. Mindjárt azzal indítottam, hogy az ostyáért jöttem. Elsápadva azt mondta, kövessem. A nappalijába vezetett és kinyitott egy kis dobozt, ami az asztalon hevert. Az ostya ott volt!
Megfogtam, majd a Mester utasítása szerint a szegény asszony lelkére beszéltem, mire ő a bűnbánat könnyeit hullatta.
Hazatértem, szívemen az én drága Kincsemmel. Hajnali fél kettő volt. Útközben Egyetlenem folyamatosan beszélt hozzám. Azt mondta: "Tarts magadnál, amíg további utasítást nem adok és meg nem ismertetem veled akaratomat." (Lelkiatyja később azt kérte Yvonne-tól, vegye magához az ostyát és minden hasonló esetben tegyen így.)<<)
Yvonne így folytatja levelét: "Ma este Jézus azt mondta nekem, hogy ezen az éjszakán is el kell mennem egy házhoz, ahol gyalázat érte őt. Ó, szegény Jézusom, Egyetlenem, akit ennyire nem tudnak szeretni!"
Később gyakran előfordult, hogy Yvonne sérüléseket szenvedve mentette meg az Eucharisztiát, mert kénytelen volt erőszakkal megszereznie gyalázói kezéből.
Yvonne anya sokat szenvedett azok miatt, akik megszentségtelenítették Krisztus Testét. Folyamatosan kérte Jézustól megtérésüket. Az ostyák visszaszerzését követő éjszakákon Jézus rendszerint részesítette őt halálfájdalmaiban, mintha csak a szentségtörést akarná ellensúlyozni. Amikor ezek a dolgok történtek, Yvonne-Aimée még nem volt szerzetes, mindössze húsz éves volt. Később belépett Szent Ágoston nővérei közé a bretagne-i Malestroit-ba.5
1
Az olaszországi Abruzzo tartományban, Lanciano kis városában egy bazilita szerzetesnek kételyei voltak Jézus valóságos jelenléte felől az Eucharisztiában. Odaadóan imádkozott, hogy világosságot kapjon a kérdést illetően. Egyszer, 1750-ben, mikor épp szentmisét mutatott be, amint kimondta a konszekráció szavait, meglepve látta, hogy az ostya valódi hússá, a bor vérré változik. A vér öt különböző méretű rög formáját öltötte. A jel egészen megrémítette. Azonnal megmutatta a híveknek is, majd hívatta a püspököt. A hús- és vérereklyét a szerzetesek a mai napig ereklyetartóban őrzik.
A jelenséget több tudományos elemzésnek vetették alá. Ezek közül a legjelentősebb tíz éven át, 1971-től 1981-ig tartott Linoli (Arezzói Egyetem) és Bertelli (Sienai Egyetem) professzorok irányítása alatt. A kutatások kimutatták, hogy a hús és a vér nem tartalmaz semmilyen tartósítószert (ami abban a korban nem is létezett). Tudjuk, hogy az emberi hús és vér néhány év leforgása alatt porrá változik, ezek viszont teljesen változatlanok maradtak. A hús egy férfi bal szívkamrájából van, aki a csoda pillanatában életben volt. A vércsoportja AB, plazmája friss vérre utal. Ami a legérdekesebb: az öt vérrög, annak ellenére, hogy különböző méretűek, mindegyikük súlya 15,85 gramm, az öt vérrög együttes súlya pedig szintén 15,85 gramm. A jelenség arra emlékeztet minket, hogy Krisztus minden ostyában egyformán jelen van és minden egyes szentáldozásban teljesen, osztatlanul adja magát nekünk.
Egy másik érdekesség: a torinói leplen végzett kutatások szintén azt mutatják, hogy a megfeszített férfi vércsoportja AB. Ugyanez a helyzet a Civitavecchiában található Medjugorjei Szűzanya-szobor 1995-ben ejtett könnyei esetében is.
2
Fausztina nővér így ír erről Naplójában: "A Szentáldozást fent kaptam, mert szó sem lehetett arról, hogy lemenjek a kápolnába. Nagyon gyenge s agyonizzadt voltam. Midőn elmúlt az izzadás, reszkettem, s magas lázam lett. Teljesen elgyengültnek éreztem magam. Ma egy jezsuita atya hozta el hozzánk a Szent Ostyát. Előbb három nővért áldoztatott meg, aztán engem. Azt gondolta, én vagyok az utolsó, így két Ostyát kaptam. Egy kis novíciának, aki a másik cellában feküdt, nem jutott. A pap elment, hogy neki is elhozza az Urat. Jézus így szólt hozzám: "Nem szívesen megyek be ebbe a szívbe, ezért kaptál két Ostyát, mert vonakodva térek be ehhez a lélekhez. Abba a lélekbe, aki kegyelmeimnek ellenáll, nem szívesen térek be. Az ilyen lélek meglátogatása nem esik jól nekem." (Napló 1658)"
3
Jézus a következőt kérte Fausztina nővértől: "Írd fel a hívő lelkek részére, hogy gyönyörűség a szívükbe jönnöm a Szentáldozás által." (Napló 1683)
4
Ó Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, mélységes alázattal imádlak és felajánlom Jézus Krisztus legdrágább Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, Aki jelen van a föld összes tabernákulumában, engesztelésül a gyötrelmekért, szentségtörésekért és közömbösségekért, amelyekkel megbántják Őt. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének végtelen érdemei nevében könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért. (Imádság, melyet Portugália angyala tanított a fatimai látnokoknak.)
5
Csak a mennyben fogjuk megérteni, milyen jelentősége van a szentek közbenjárásának az Isten és ember közötti kiengesztelődésben, valamint a történelemben. Isten különböző emberekhez küldi barátait, akárcsak a tábornok küldi legjobb katonáit az ellenséghez, hogy a lehető legjobban megegyezzenek és így megváltozzon a háború menete. Isten titkosügynökei között Yvonne-Aimée anya az élcsapathoz tartozik, olyannyira, hogy rendelkezett a bilokáció adományával, amely által a legváratlanabb helyzetekben, a világ bármely pontján felkereshetett embereket. A bilokáció pillanatában folyékonyan beszélte annak nyelvét, akihez Isten elküldte, akár újságjaikat is olvasta.
Amikor Labutte atya 2002-ben, néhány évvel halála előtt meglátogatta közösségemet a bretagne-i Iffendicben, sok történetet mesélt Yvonne-Aimée anyáról, akinek lelkiatyja volt. Az egyik különösen is megérintett: arról szól, Mennyei Atyánk hogyan sokszorozza meg erőit annak érdekében, hogy Szívére vonja gyermekeit.
A második világháború végén Yvonne-Aimée anya Malesroit-ban volt. Egyik bilokációja során Németországban, Hitler dolgozószobájában találta magát. A diktátor meglepettségében, hogy egy apáca áll vele szemben, akit nem is hívott, kihúzta fiókját, pisztolyt vett elő belőle és lőtt.
Úgy látszik, bilokáció esetén a test nem sebezhető... Yvonne-Aimée anya ugyanis nem esett össze. Hitler ismét lőtt, de a nővér továbbra is ugyanúgy állt ott. Hitler csak nézte, a rémülettől mozdulni sem tudott. A nővér üzenetet hozott neki Istentől, egyértelmű felszólítással - Labutte atya ezt nem részletezte. Hitler elutasította Isten üzenetét. Yvonne-Aimée anya tehát odalépett az egyik falat borító hatalmas Európa-térképhez és ujjával egy városra mutatva így szólt: - Amikor ide érkezel, veszteni fogsz. Így is történt.
Micsoda veszélyes szabadsággal rendelkezik az ember Isten sürgető beavatkozásaival szemben!