A Gondviselés padlásai
Emmánuel Maillard nővér - A rejtőzködő Medjugorjei Gyermek - Marana Tha Kiadó - Részlet
Üzenet, 1988. március 25.
"Drága gyermekek! Ma ismét az Istennek való teljes önátadásra hívlak benneteket. Drága gyermekek, nem vagytok tudatában annak, milyen szeretettel szeret benneteket Isten. Ezért engedi meg, hogy veletek legyek, hogy tanítsalak benneteket és hogy segítsek megtalálni a béke útját. De nem fedezhetitek fel ezt az utat, ha nem imádkoztok. Ezért, drága gyermekek, hagyjatok mindent és szenteljetek időt Istennek s akkor Isten megajándékoz és megáld benneteket..."
Amikor Párizsban éltem, az volt a foglalkozásom, hogy indiai, nepáli és más ázsiai országból származó kézzel készített tárgyakat hoztam be Franciaországba. Utazásaim lehetővé tették, hogy elmerüljek a Kelet meglepően egyszerű életében, ami olyan jó hatással van a lélekre. Egyúttal Párizs materialista nyomása alól is kiszakadhattam.
Alig három nappal "megtérésem" után, amikor még magasan szálltam abbéli örömömtől, hogy az élő Jézus velem van, a következő, nagyon őszinte imát mondtam neki:
- Uram, ha az életemben bármi is a te akaratod ellen van, mutasd meg nekem egyértelműen és én azonnal leteszem!
Milyen naiv voltam Isten dolgaiban, akkor, huszonöt évesen! Nem tudtam, hogy Isten mennyire szereti ezt az imát és hogy mindig meghallgatja. Sőt, megkockáztatom: ő maga inspirálja az ehhez hasonló imákat, ha valamilyen dolog aggasztja életünkben. Így megengedi, hogy azt gondoljuk, mi magunk kérjük a korhadt ágaktól való megtisztulást. Milyen jó Jézus és milyen jól sikerült szavamon fognia ahhoz, hogy megmetssze gőgömet és jót tegyen velem!
Válasza nem késlekedett. Másnap meglátogatott húgom, Marie-Pia. Amint belépett a nappaliba és meglátott bizonyos falra kihelyezett tárgyakat, felkiáltott:
- Nem értem, hogy gondolhatod, hogy úgy fogod majd Krisztust hordozni az emberek között, hogy közben ezeket a hamis istenségeket árulod! A helyedben én nagyon gyorsan kitakarítanék!
Nem volt mit tenni! A tőr a szívembe talált és magam is nevetségesnek találtam védekező szófoszlányaimat. Igaza van, a kettő nem fér össze.
Húgocskám, aki néhány héttel előbb tért meg, mint én, valamivel jobban értett ahhoz, hogy ellentmondást nem tűrően irányítsa a beszélgetéseket. Szó sem lehetett kompromisszumokról. Az apostolnak természetes táplálékon kell nevelkednie, semmi hozzáadott tápszer...
Miután elment, leültem a nappaliban és nagyon rosszul éreztem magam. Éppen akkor tértem vissza Katmanduból és Új Delhiből és nem győztem örülni a szép és eredeti tárgyaknak, amelyeket azelőtt még senki sem dobott piacra Franciaországban (kicsit persze belejátszott a párizsi sznobizmus is!). Hát ennyit az újdonságaimról? Belső küzdelmem majdnem egy órán át tartott és közben azon igyekeztem, hogy megtaláljam a kiskaput és összekössem az összeköthetetlent: széles körben árulni a hamis istenségek maszkjait, a tibeti tantra gyönyörű faliképeit és ezzel egyidejűleg Krisztus világosságát hordozni az emberek között. Amint eszembe jutott előző napi imádságom, máris áttört Isten kegyelme. Hát persze! Az Úr minden bizonnyal azért küldte el hozzám Marie-Piát, hogy így válaszoljon az imádságomra és megmutassa nekem, mit kell kiiktatnom az életemből.
Isten a szívem mélyét érintette. Halálosan szomorú voltam, de úgy döntöttem, elégetem az egész Indiában vásárolt tárgyak halmazát, ami minden bizonnyal az Orly reptér felé tartott éppen, ahol vámvizsgálaton kellett volna átmennie. Felhívtam tehát ügynökömet és megkértem, hogy még a vámvizsgálat előtt semmisítse meg az egész árut. Tudtam, hogy a művelet anyagilag végzetes veszteséget jelent kis cégem számára és hogy az áldozat megélhetésemet veszélyezteti. Órákon keresztül csak oda-vissza számolgattam, a végeredmény azonban könyörtelennek bizonyult: anyagilag tönkrementem.
Borongós hangulatban érkeztem a Saint-Sulpice templomba az imacsoportom összejövetelére, drága testvéreim közé, akik megtérésem eszközei voltak. Martine Laffitte1 széles mosollyal köszöntött, lógó orromat látva azonban aggódni kezdett:
- Lehetetlen helyzetben vagyok -magyaráztam-, az Úr megmutatott valamit, amit el kell engednem és én...
Még a végére sem értem a gondolatnak, amikor Martine felnevetett.
Na de Emmanuelle! Hogy veszítheted el a békességedet ilyesmiért? Isten nem fog elhagyni téged! Te érted tette ezt, most nála van a labda és ő maga fog kihúzni a bajból! Hol van a bizalmad? Talán nem Isten ő?
A bizalom szó mélyen megérintett és nagy szégyenemre azzal szembesültem, hogy megfeledkeztem az Istennel való élet egyik alapvető vonásáról. Mély levegőt vettem tehát és így szóltam Jézushoz:
- Rendben van, Uram, a Te Nevedért égettem el az árukat. A sorsom a kezedben van. Tudod, hogy meg kell élnem valahogyan, most tehát neked kell cselekedned! Köszönöm előre is!
Abban a pillanatban megszűnt a nyomasztó érzés. Ismét békét és örömöt éreztem. Milyen édes is a szívnek a bizalom! Jézus csak erre várt ahhoz, hogy elkezdjen isteni módon cselekedni. És valóban: a rá következő két napban annyi megrendelést kaptam más tárgyakra (amelyeket én nem tekintettem valami nagy számnak), hogy háromszorosan visszatért a veszteségem!
Úgy is mondhatnám: a "megmetszés" sokat hozott a konyhára! Isten áldásával folytathattam a munkámat, egészen addig, amíg, három évvel később, Jézus arra hívott, hogy radikálisan a nyomába szegődjek és Párizst elhagyva belépjek egy közösségbe.
Jézus így szólt Sziénai Szent Katalinhoz: Foglalkozz az én dolgaimmal és én majd foglalkozom a tieiddel! Isten gondviselő erejének megtapasztalása nagyon mély nyomot hagyott bennem. Ahogy másokkal is megosztottam élményemet, valóságos láncreakciót indított el. Sokan megtapasztalták az Élő Istent, aki nagy erővel cselekszik mindnyájunk hétköznapi életében. Barátaim is felfedezték, hogy a Mennyország padlásán a több tonna kincs csak arra vár, hogy szívükbe, elméjükbe, emberi kapcsolataikba, netán zsebükbe kerülhessen. A padlás kulcsát pedig úgy hívják: BIZALOM.
Létfontosságú dolog, hogy vágyjunk mindenben tetszeni Istennek és megtegyük akaratát, de ez nem mindig elég ahhoz, hogy kitépjük magunkból a félelmet, amely az élet dolgaival szemben megragad minket. Ehhez a legjobb ellenanyag az Isten jóságába vetett bizalom.
Bárcsak megtenné a világ ezt az egyszerű, gyermeki lépést! Mindazok, akik ma pszichiátriai rendelők előtt állnak sorban és unott arccal nézik a várótermi szőnyeget, semmit sem várva az élettől; ezek a kihűlt, megkötözött szívek azonnal meggyógyulnának és táncolnának örömükben!
1
1972-ben alapító tagja volt az Emmanuel imacsoportnak, amely 1977-ben közösséggé növekedett.
Emmánuel Maillard nővér - A rejtőzködő Medjugorjei Gyermek - Marana Tha Kiadó (2018) - Részlet (303-305. oldal) - A Marana Tha Kiadó (Katona István Atya) engedélyével